Vészjósló kijelentést tett a győri kórházigazgató, hamarosan nagy baj jöhet

Vészjósló kijelentést tett a győri kórházigazgató, hamarosan nagy baj jöhet

Félő, hogy ebből országos szinten is káosz lesz.

Tamás László János, a győri kórház főigazgatója egy helyi TV-nek beszélt arról, hogy jelenleg az ellátandó feladat 3-4-szerese a tavaszi legrosszabb napoknak. Az intenzíves ágyak csaknem tele vannak, a COVID-osztályukon majdnem 60 százalékos a kihasználtság.

„Miközben tavasszal egyharmadával, időnként 25 százalékkal kevesebb volt a fekvőbeteg ellátásunk és a járóbeteg megfeleződött, szabad kapacitásaink lettek, most teljes üzemben kell egy járványügyi ellátórendszert működtetni mintegy 100 effektív ággyal” - nyilatkozta az igazgató a Hircity-nek.

Közeleg a pillant, amitől mindannyian félünk

„Valószínűleg egyszer csak lesz egy pillanat, amikor meg kell állnunk. Ez nagyon hamar elkövetkezhet a hétvégén vagy a jövő hét elején, mert most már a dolgozóink között is nagyon sokan vannak karanténban” - mondta Tamás László János

A dolgozók egy része azért került karanténba, mert a gyerekük iskolájában pozitív vagy gyanús eset volt. „A civil életben elszenvedett megfertőződések is megtizdelik az ellátórendszerünket” - tette hozzá a 444.hu összefoglalója alapján a főorvos.

Azt mondta, hogy csak csütörtökön 6 orvos és legalább 10 egészségügyi szakdolgozó került karanténba, de egyikük sem a kórházban kapta el.

Hogy mikor jön el az a pillanat, amikor nem tudunk több beteget felvenni, azt ez fogja meghatározni, hogy hányan vagyunk - nyilatkozta a kórházigazgató. 

A helyzet Kiskunhalason sem jobb, erről itt írtunk korábban.

Káslerék és Müller Cecíliáék menyasszonytáncról, életmódtanácsokról beszélnek, miközben láthatóan épp összeomlik az egészségügy, a halottak száma egyre nő, a napi regisztrált fertőzöttek elérték azt a számot, amit eddig még soha.

A Fidesznek el kellene felejtenie a vírust, mint propagandaeszközt, és el kellene kezdenie szakmai lépésekben gondolkodni. Hány halottra és mennyi rogyásig megtelt kórházra várunk még?

 

Messenger csatorna

Iratkozz fel
és küldjük a lényeget!

Feliratkozom
  • 2020.10.25

A magyarok rossz egészségi állapota miatt veszélyes a járvány berobbanása

A magyarok nagy arányban küzdenek különböző krónikus betegségekkel, amik jelentősen növelik a koronavírus veszélyességét.

  • 2020.10.21

Szél Bernadett: Súlyosan balesetveszélyes bicikliútra bólintottak rá a döntéshozók Biatorbágyon

Szél Bernadett utánajárt a Biatorbágyra tervezett kerékpárút részleteinek. Ismét ésszerűtlenségre bukkant.

  • 2020.10.21

Wittinghoff: Utoljára a szocializmusban rugdaltak ki diákokat politikai okokból

Wittinghof Tamás sem hagyta szó nélkül azt, amit Orbán és bandája az SZFE-vel művel.