MSZP: a lakhatás biztonsága mindenkinek jár

MSZP: a lakhatás biztonsága mindenkinek jár

Az energiaárak csökkentését és széles körű épületfelújítási rendszer, illetve átfogó önkormányzati bérlakásprogram indítását sürgette pénteki online sajtótájékoztatóján Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke.

Kunhalmi Ágnes szerint az a program, amelyet Novák Katalin családügyi miniszter bejelentett, azt mutatja, hogy végre a Fidesz is látja a problémát, amire az MSZP évek óta próbálja felhívni a figyelmet.
Sajnos azonban nem jó irányba indultak el, hiszen a fideszes módszer elzárja a lehetőséget az átlagos és annál kisebb jövedelműektől. Hiba, hogy önerőhöz kötik a felújítási támogatást, hiszen az embereknek nincs több millió forint tartalékuk. A lakások kétharmada 40 évesnél idősebb, jelentős részük soha nem volt felújítva, a Kádár-kocka házak kétszer annyi energiát fogyasztanak, mint indokolt lenne - mondta Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke.

Kunhalmi arról beszélt: a kormányzat a rezsicsökkentés óta nem követi az energiahordozók világpiaci árának esését. Példaként hozta fel, hogy a magyar állam 30-40 forintért veszi azt a földgázt, amit 101 forintért ad a fogyasztóknak, ez pedig még a 25-30 forintos rendszerfenntartási díj mellett is horribilis összeg. 

A lakhatás biztonsága mindenkinek jár!

Kunhalmi Ágnes: a lakhatás biztonsága mindenkinek jár! Az MSZP és Párbeszéd törvényjavaslatot nyújtott be az Országgyűlésnek az alapszolgáltatás bevezetéséről a közműveknél: a létfenntartáshoz szükséges minimális mértékig megfizethető alapáron adja az állam a közműszolgáltatásokat, az ivóvizet pedig jelképes áron, alanyi jogon biztosítsa mindenki számára. Igazságos, sávos árrendszert kell bevezetni. Orbán nonprofit közműszolgáltatást ígért. Persze ezt az ígéretét sem tartotta be. Az energiaárakon is nyerészkedik. A 30-40 forintos gázt 101 forintért adja a háztartásoknak. Ebből annyi hasznot vágott zsebre, hogy fél évig mindenkinek ingyen adhatná a gázt. Több száz milliárd forintról beszélünk! Ez nem tartható! Igazságosan kell csökkenteni a rezsidíjakat! A Magyar Szocialista Párt igazságos társadalmat akar. Elengedhetetlen, hogy a létfenntartáshoz minimálisan szükséges alapvető közszolgáltatásokhoz mindenki megfizethető áron hozzáférhessen. Senki ne fagyjon meg a saját fűtetlen otthonában azért, mert nem tudja kifizetni a gáz- vagy a villanydíjat, senki ne kerüljön emberhez méltatlan helyzetbe azért, mert nem tudja kifizetni a vízdíjat. Főleg most, amikor a járvány miatti gazdasági válságban sokak jövedelme és jövője bizonytalanná vált. Fel kell újítani az elöregedett lakásállományt! Valódi otthonteremtést! Az MSZP a szociális demokráciában hisz. Mindenkinek biztosítani kell az esélyt! Bátran be kell avatkozni az érdekviszonyokba az alul lévők felemelésére! Az MSZP ajánlata: Önkormányzati szociális bérlakásépítés és a bérlakás-felújítás kormányzati támogatása. Lakbér- és lakásárplafon, új lakhatási törvény alapján.

Posted by MSZP on Friday, October 16, 2020

Az MSZP társelnöke szerint minél kevesebb pénzből gazdálkodik egy háztartás, kiadásainak annál nagyobb hányadát teszik ki az energiaköltségek. Megjegyezte, a legalacsonyabb jövedelműek jelentős hányada által használt tűzifa ára öt év alatt negyedével emelkedett. A lakosság egytizede nem vagy csak nagy áldozatok árán képes megfizetni az emberhez méltó élethez szükséges mennyiségű közüzemi szolgáltatást, ezért a szegényebbeket az átlagnál jobban támogató sávos rendszer kialakítását szorgalmazta Kunhalmi.

Az MSZP szerint valódi segítséget kell nyújtani a magyar családoknak!

Kunhalmi szerint önrész nélküli, előfinanszírozott lakásfelújítási rendszert kell létrehozni, hogy a szegényebbek számára is lehetővé tegyék például az energiahatékonyságot növelő fejlesztéseket. A szocialista párti politikus sürgette egyben egy országos önkormányzati bérlakásépítési program elindítását is. Három elképzelésük kapcsán arról beszélt: ezekben egyszerre jelennek meg a szociális, a környezetvédelmi és a gazdaságélénkítési szempontok.

(Részben MTI nyomán)

Ajánlott cikk:

Messenger csatorna

Iratkozz fel
és küldjük a lényeget!

Feliratkozom
  • 2020.10.25

Brutálisan drágul a kenyér, de Orbánékat nem érdekli

Egyrészt nekik úgyis mindegy, mennyibe kerül, a milliós fizetésükből bármire futja nekik. Másrészt meg úgysem azt a kenyeret eszik, mint mi.

  • 2020.10.24

Dobrev: A fideszesek nem akarnak tisztességes fizetést a magyaroknak

A fideszes képviselők nem szavazták meg, hogy tisztességes fizetést kapjanak a magyarok. Szerencsére így is elbuktak.

  • 2020.10.24

Gulyás poénkodik, miközben rettentő sokan halnak meg korona miatt

Egy ismert járványszakértő szerint gyorsvonattal rohanunk a vesztünkbe, de Gulyás Gergely csicskaminiszter mindenkit megnyugtat: "a kormány és tanácsadói késsel-villával esznek, ha együtt vacsoráznak". Mi van?