Szijjártó helyett a Momentum ifjúsági szervezetét idézték be a rendőrségre

Szijjártó helyett a Momentum ifjúsági szervezetét idézték be a rendőrségre

A hatalom minden lehetséges módon igyekszik megfélemlíteni azokat, akik fel mernek lépni ellene.

Csúnyán lebukott Szijjártó jachminiszter az Átlátszó oknyomozásának köszönhetően: miközben a Facebook oldalán lévő fotók alapján úgy tűnt, az irodájában dolgozik, valójában egy luxusjachton nyaralt a NER-oligarcha Szíjj László pénzén.

Ez bizony a korrupció tankönyvi példája.

Teljesen jellemző 2020 Magyarországára, hogy orbáncsicska főügyészünk, a direkt a fideszes bűnök elsikálásra tartott Polt Péter most is tette a dolgát. Amikor Vadai Ágnes DK-s képviselő feljelentette a korrupt külügyminiszert, az Ügyészség ezt elutasította, mivel szerintük

a rendelkezésre álló adatokból kitűnt, hogy a feljelentett cselekmény nem bűncselekmény

Az ügy természetesen országos felháborodást keltett. A Momentum ifjúsági szervezetének, a Momentum TizenX-nek az aktivistái pl. a Külügyminisztérium előtt akcióztak.

Elhelyeztek egy Jachtparkoló feliratú táblát az épület előtt, és a parkolóhelyre felfestették a Szíjj László jachtjának, a Lady MRD-nak a nevét.

Ahogy akkor a Facebook oldalukon közölték: 

Reméljük tudtunk segíteni Szijjártó Péternek és könnyebben talál majd parkolóhelyet ezentúl a munkahelyén

De Szijjártó a jelek szerint nem bírja a gúnyos kritikát. Azonnal letakarták egy bójával a Külügyminisztérium elé felfestett Lady MRD feliratot, és amikor a 444 riportere lefotózta, rendőrök igazoltatták és a táskáját is átnézték.

Tegnap aztán kiderült, hogy a rendőrség szabálysértési ügyben beidézte a Momentum TizenX több tagját. 

Szánalmas, hogy a bűnözők elfogására fenntartott rendőrségünk tinédzsereket vegzál egy ártalmatlan csíny miatt, csak hogy kielégítse a rajtakapott luxusminiszter kicsinyes bosszúvágyát. 
Egyértelműen látszik, hogy a hatalom minden lehetséges módon igyekszik megfélemlíteni azokat, akik fel mernek lépni ellene. Mi a TizenX-ben nem ijedünk meg a fenyegetéstől és nem engedünk neki!

- reagálták erre a fiatalok.

Igen, ideje elfogadnia a kiöregedő Fidesz-vezérkarnak, hogy ez már egy másik generáció.
 

Messenger csatorna

Iratkozz fel
és küldjük a lényeget!

Feliratkozom
  • 2020.10.25

Brutálisan drágul a kenyér, de Orbánékat nem érdekli

Egyrészt nekik úgyis mindegy, mennyibe kerül, a milliós fizetésükből bármire futja nekik. Másrészt meg úgysem azt a kenyeret eszik, mint mi.

  • 2020.10.24

Dobrev: A fideszesek nem akarnak tisztességes fizetést a magyaroknak

A fideszes képviselők nem szavazták meg, hogy tisztességes fizetést kapjanak a magyarok. Szerencsére így is elbuktak.

  • 2020.10.24

Gulyás poénkodik, miközben rettentő sokan halnak meg korona miatt

Egy ismert járványszakértő szerint gyorsvonattal rohanunk a vesztünkbe, de Gulyás Gergely csicskaminiszter mindenkit megnyugtat: "a kormány és tanácsadói késsel-villával esznek, ha együtt vacsoráznak". Mi van?